Attrakciók



A tematikus séta kiindulópontja a részben feltárt és konzervált római kori rom, végpontja pedig az Árpád-kori templom; séta közben kronologikusan a római kortól a kereszténység, magyarság megjelenéséig vezetjük végig a látogatót Egregy kétévezredes történelmén.

Római kori rom

Római kori rom
Az egregyi városrészen a környék egyik legjelentősebb császárkori településének maradványait rejti magában a föld, amely csaknem négy évszázadon át, az I. század első felétől az V. század elejéig lakott volt.

Római katona sírja

Római katona sírja
A római katona sírja, vagy más nevén a későrómai téglasír. A sír téglából, oltatlan mésszel készült. 1925-ben találtak rá földmunkák során, teljes épségben.

I. sétaút stáció - Flavius Hévízen

I. sétaút stáció -
Flavius Hévízen
A hévízi tó csodatevő hatásáról számos legenda maradt fenn, az egyik Nagy Theodosius császárhoz kapcsolódik, aki Flavius Theodosius néven látta meg a napvilágot.

II. sétaút stáció - Római építészet, borászat, szőlészet

II. sétaút stáció -
Római építészet, borászat, szőlészet
A rómaiak magukkal hozták a szőlőtermesztés tudományát Pannóniába, így a Balaton környékére, amint arról a közelben előkerült kerámiaedény felirata - Da Bibere (adj innom) - is tanúskodik.

III. sétaút stáció - Róma államvallása, a magyarság megjelenése

III. sétaút stáció -
Róma államvallása, a magyarság megjelenése
A római uralom megszűnését követően egy a régészek szerint „homályos időszak” után a késő népvándorlás népei telepedtek meg Egregyen.

IV. sétaút stáció - A kereszténység elterjedése

IV. sétaút stáció -
A kereszténység elterjedése
Falusi templomok nagy számban épültek az Árpád-korban (11-13. század), hiszen I. István törvényei már a 11. század lején elrendelték, hogy minden 10 falu építsen egy templomot.

Árpád-kori templom

Árpád-kori templom
A román stílusú egregyi templom a tájba illesztett magyar falusi kistemplomok legszebb példája, amely arányaiban, tömegképzésében és alaprajzi elrendezésében a legfejlettebb típust képviseli.

Egregyi pincesor

Egregyi pincesor
A város központjától egy kellemes 25 perces sétával érhetnek ki a borospincékhez. Esténként megtelnek a szőlősorok között épült borozók és éttermek.

Római kert & szoboregyüttes

Római kert & szoboregyüttes
Az IE. II. században a gazdag római polgárok birtokain a szőlő-, és gyümölcsöskertek mellett impozáns díszkerteket is létesítettek, lakóépületeikhez kapcsolódóan.

Látogatócentrum, kiállítótér

Látogatócentrum, kiállítótér
A rendezvénytér felől érkezve monolit tömbökből kialakított kapuépítmény fogadja az érkezőt, majd rajta átlépve szőlővel és egyéb futónövényekkel befuttatott árnyas pergolák alatt pihenhetnek meg a látogatók.

Hévíz Évezredei - kiállítás

Hévíz Évezredei - kiállítás
Bőséges válogatást mutatunk be a Lipp Vilmos által az 1880-as években a Hévízdombon feltárt csaknem 1200 avar kori sír anyagából épp úgy mint a 76-os út Hévízt elkerülő szakaszán 2009-ben talált gazdag kora császárkori hamvasztásos sírok legszebb leleteiből.

Kneipp-taposó

Kneipp-taposó
A romkertben a még fel nem tárt, föld alatt megbúvó falak rajzolatán száraz Kneipp-taposó ösvény kínál a megfáradt turistáknak testi és lelki felfrissülést.

Rendezvénytér

Rendezvénytér
A Dísztér és a leendő bemutató épület között gyepes rendezvényterület létesül a projekt keretében egészen a római romkert határáig.

Dísz tér

Dísz tér
A kis köztér térkő díszburkolattal, ivókúttal, padokkal ellátott, a múzeum és a romkert felől lugasszerű kapuépítmény választja el.

Játszótér

Játszótér
A római tematika részeként a mászó-kapaszkodó kombinációs ügyességi játékok gyakorlatilag gladiátoriskolaként funkcionálnak, mely általánosan elterjedt volt az ókori Rómában.

Jézus Szíve templom

Jézus Szíve templom
A templomot Fradi templomnak is nevezik, mivel a Ferencvárosi Torna Club jelentős támogatást nyújtott az építéshez.

Buszváró, pihenő, parkolók, HeBi-pont

Buszváró, pihenő, parkolók, HeBi-pont
Az épület hangulatos tornáccal körülvett, így árnyékos és csapadéktól is védett pihenőhelyet biztosít a buszra, dottóra várakozóknak, valamint fedett kerékpártároló is elhelyezésre kerülne alatta.


FEDEZZE FEL EGREGYET ÖNÁLLÓAN, VAGY VEZETETT TÚRA SORÁN, AUDIOGUIDE-DAL

ISMERJE MEG TÖRTÉNELMÜNKET, KÓSTOLJA MEG BORAINKAT, ÉTKEINKET


tovább

A ma sétaútján

Tegyen sétát Egregy múltjában - a ma eszközeivel!

A sétaút minden egyes állomása egyedi QR-kóddal lett ellátva, amelyet mobiltelefonja vagy táblagépe segítségével olvashat le, így jutva részletes információkhoz az adott attrakcióval kapcsolatban.

Az NFC, azaz a 'Near Field Communication' nevű technológia is napjaink részévé válik, így lehetősége van arra is, hogy okostelefonjával, illetve táblagépével NFC-n keresztül olvassa be az egyes látnivalók linkjeit.

Természetesen a ma sétaútja sem maradhat applikáció nélkül. Töltse le a Google Play Áruházból vagy az Apple Store-ból mobilkijelzőre és táblaPC-re optimalizált alkalmazásunkat, amely segíti a tájékozódásban a borút bármely pontján!

Végül, de nem utolsó sorban hadd említsük meg a Hévíz Évezredei kiállításunk érintőképernyőkre optimalizált változatát, mellyel a Kiállítótérben találkozhat. A kiállítás rövid összefoglalója mellett interaktív játékokkal is kedveskedünk.



 

Hírlevél


Legyen mindig naprakész programjainkkal és az időjárással kapcsolatban, hogy tudja, mikor és miért érdemes hozzánk ellátogatnia! Iratkozzon fel hírlevelünkre:


Elfogadom az adatvédelmi irányelveket!

KAPCSOLAT


Gróf I. Festetics György Művelődési Központ

 Nyitvatartás:

Hétfő - szombat: 090:00 - 16:00

Elérhetőségek

8380 Hévíz, Zrínyi u. 130

Tel.: 06-83/ 341 - 545

Tel.: 06-30/ 225-6940

E-mail: program kukac hevizgaleria pont hu

Vendégeink