Jézus Szíve templom



Jézus Szíve templomA templomot Fradi templomnak is nevezik, mivel a Ferencvárosi Torna Club jelentős támogatást nyújtott az építéshez.

A "zöld templom"

A borozósor felé vezető úton láthatjuk a sokak által „zöld templomnak” is nevezett egregyi Jézus Szíve Templom. A templomot Bocskai János építész tervei alapján építették. A harangtorony a 20. század elején, a templomhajó 1994-95-ben épült fel.

A harangtorony eredetileg kétszintes volt, 1905-ben építették. a harmadik szintet 1937-ben építették hozzá. A torony neoromán stílusban épült, ablakai ikerablakok, benne kis és nagy harang is található. A kisharangot Mária Magdolna tiszteletére öntötték 1905-ben. A nagyharangot pedig hősi halottaik emlékére öntette az Egregyi község 1937-ben. Az I. világháborúban elesettek emlékére a köpeny közepén lévő kőtáblán szerepel a 16 hősi halott. Emlékükre a torony mellé 16 hársfát is ültettek, azok tövébe fejfát, melyre felvésték a neveket, születésük és haláluk időpontját. Az ültetett fákból mára már csak 6 áll. Emléktáblát helyeztek el a II. világháború halottainak tiszteletére is, a harangtorony falára, melyen az elesett egregyi fiatalok neve is szerepel. Később a tábla kikerült a templomkertbe.

A templomhajót 1994-ben kezdték el építeni Bocskai János tervei alapján. Majd Dr. Ladocsi Gáspár dandártábornok, tábori püspök szentelte fel 1995. április 22-én.

A templomot Fradi templomnak is nevezik, mivel a Ferencvárosi Torna Club jelentős támogatást nyújtott az építéshez. A klubbal való szoros kapcsolatot jelzik a belső kialakításban a fehér és zöld színek, valamint a kis emléksarok.




Címkék


megosztás

 

ajánló

II. sétaút stáció - Római építészet, borászat, szőlészet

II. sétaút stáció -
Római építészet, borászat, szőlészet
A rómaiak magukkal hozták a szőlőtermesztés tudományát Pannóniába, így a Balaton környékére, amint arról a közelben előkerült kerámiaedény felirata - Da Bibere (adj innom) - is tanúskodik.

I. sétaút stáció - Flavius Hévízen

I. sétaút stáció -
Flavius Hévízen
A hévízi tó csodatevő hatásáról számos legenda maradt fenn, az egyik Nagy Theodosius császárhoz kapcsolódik, aki Flavius Theodosius néven látta meg a napvilágot.

IV. sétaút stáció - A kereszténység elterjedése

IV. sétaút stáció -
A kereszténység elterjedése
Falusi templomok nagy számban épültek az Árpád-korban (11-13. század), hiszen I. István törvényei már a 11. század lején elrendelték, hogy minden 10 falu építsen egy templomot.

Buszváró, pihenő, parkolók, HeBi-pont

Buszváró, pihenő, parkolók, HeBi-pont
Az épület hangulatos tornáccal körülvett, így árnyékos és csapadéktól is védett pihenőhelyet biztosít a buszra, dottóra várakozóknak, valamint fedett kerékpártároló is elhelyezésre kerülne alatta.

FEDEZZE FEL EGREGYET ÖNÁLLÓAN, VAGY VEZETETT TÚRA SORÁN, AUDIOGUIDE-DAL

ISMERJE MEG TÖRTÉNELMÜNKET, KÓSTOLJA MEG BORAINKAT, ÉTKEINKET


tovább

A ma sétaútján

Tegyen sétát Egregy múltjában - a ma eszközeivel!

A sétaút minden egyes állomása egyedi QR-kóddal lett ellátva, amelyet mobiltelefonja vagy táblagépe segítségével olvashat le, így jutva részletes információkhoz az adott attrakcióval kapcsolatban.

Az NFC, azaz a 'Near Field Communication' nevű technológia is napjaink részévé válik, így lehetősége van arra is, hogy okostelefonjával, illetve táblagépével NFC-n keresztül olvassa be az egyes látnivalók linkjeit.

Természetesen a ma sétaútja sem maradhat applikáció nélkül. Töltse le a Google Play Áruházból vagy az Apple Store-ból mobilkijelzőre és táblaPC-re optimalizált alkalmazásunkat, amely segíti a tájékozódásban a borút bármely pontján!

Végül, de nem utolsó sorban hadd említsük meg a Hévíz Évezredei kiállításunk érintőképernyőkre optimalizált változatát, mellyel a Kiállítótérben találkozhat. A kiállítás rövid összefoglalója mellett interaktív játékokkal is kedveskedünk.



 

Hírlevél


Legyen mindig naprakész programjainkkal és az időjárással kapcsolatban, hogy tudja, mikor és miért érdemes hozzánk ellátogatnia! Iratkozzon fel hírlevelünkre:


Elfogadom az adatvédelmi irányelveket!

KAPCSOLAT


Gróf I. Festetics György Művelődési Központ

 Nyitvatartás:

Hétfő - szombat: 090:00 - 16:00

Elérhetőségek

8380 Hévíz, Zrínyi u. 130

Tel.: 06-83/ 341 - 545

Tel.: 06-30/ 225-6940

E-mail: program kukac hevizgaleria pont hu

Vendégeink