Egregyi pincesor



Egregyi pincesorA város központjától egy kellemes 25 perces sétával érhetnek ki a borospincékhez. Esténként megtelnek a szőlősorok között épült borozók és éttermek.

Egregyi séták

Hévíz egregyi városrésze a gasztronómiáról ismert. Az egregyi szőlőhegy szépsége, a borozósor vendégbarát pincéi és a bor éppolyan fontos eleme Hévíz kínálatának, mint a Tófürdő. De éppoly fontos az is, hogy a fürdőzés után betérjen egy kellemes hangulatú étterembe és megkóstolja a helyi tájjellegű ízeket. Esténként megtelnek a szőlősorok között épült borozók és éttermek. A fürdőzés során kifáradt vendégek itt feltöltődhetnek egy kellemes vacsorával, vagy borkóstolóval, akár élőzene kísérete mellet. A hagyományos magyar konyha mellett nemzetközi konyhák ételeit is megkóstolhatják a vendégek az éttermek nyitott teraszain, vagy a hangulatos borospincékben.

A város központjától egy kellemes 25 perces sétával érhetnek ki a borospincékhez. Útközben elhaladnak a Jézus szíve templom mellett a Zrínyi utca végén, vagy útba ejthetik a római kori ásatásokat az Attila utca végén. A Dombföldi utcán a pincék között tovább sétálva elérnek az Árpád-kori templomhoz, ami Hévíz egyik legszebb épített öröksége.

Egregyi pincesor hanganyag

Hallgassa meg az egregyi pincesor történetét, töltse le a hanganyagot (a kapcsolódó anyagok között megtalálható) MP3 formátumban!




Címkék


megosztás

 

ajánló

III. sétaút stáció - Róma államvallása, a magyarság megjelenése

III. sétaút stáció -
Róma államvallása, a magyarság megjelenése
A római uralom megszűnését követően egy a régészek szerint „homályos időszak” után a késő népvándorlás népei telepedtek meg Egregyen.

Kneipp-taposó

Kneipp-taposó
A romkertben a még fel nem tárt, föld alatt megbúvó falak rajzolatán száraz Kneipp-taposó ösvény kínál a megfáradt turistáknak testi és lelki felfrissülést.

Római kert & szoboregyüttes

Római kert & szoboregyüttes
Az IE. II. században a gazdag római polgárok birtokain a szőlő-, és gyümölcsöskertek mellett impozáns díszkerteket is létesítettek, lakóépületeikhez kapcsolódóan.

IV. sétaút stáció - A kereszténység elterjedése

IV. sétaút stáció -
A kereszténység elterjedése
Falusi templomok nagy számban épültek az Árpád-korban (11-13. század), hiszen I. István törvényei már a 11. század lején elrendelték, hogy minden 10 falu építsen egy templomot.

FEDEZZE FEL EGREGYET ÖNÁLLÓAN, VAGY VEZETETT TÚRA SORÁN, AUDIOGUIDE-DAL

ISMERJE MEG TÖRTÉNELMÜNKET, KÓSTOLJA MEG BORAINKAT, ÉTKEINKET


tovább

A ma sétaútján

Tegyen sétát Egregy múltjában - a ma eszközeivel!

A sétaút minden egyes állomása egyedi QR-kóddal lett ellátva, amelyet mobiltelefonja vagy táblagépe segítségével olvashat le, így jutva részletes információkhoz az adott attrakcióval kapcsolatban.

Az NFC, azaz a 'Near Field Communication' nevű technológia is napjaink részévé válik, így lehetősége van arra is, hogy okostelefonjával, illetve táblagépével NFC-n keresztül olvassa be az egyes látnivalók linkjeit.

Természetesen a ma sétaútja sem maradhat applikáció nélkül. Töltse le a Google Play Áruházból vagy az Apple Store-ból mobilkijelzőre és táblaPC-re optimalizált alkalmazásunkat, amely segíti a tájékozódásban a borút bármely pontján!

Végül, de nem utolsó sorban hadd említsük meg a Hévíz Évezredei kiállításunk érintőképernyőkre optimalizált változatát, mellyel a Kiállítótérben találkozhat. A kiállítás rövid összefoglalója mellett interaktív játékokkal is kedveskedünk.



 

Hírlevél


Legyen mindig naprakész programjainkkal és az időjárással kapcsolatban, hogy tudja, mikor és miért érdemes hozzánk ellátogatnia! Iratkozzon fel hírlevelünkre:


Elfogadom az adatvédelmi irányelveket!

KAPCSOLAT


Gróf I. Festetics György Művelődési Központ

 Nyitvatartás:

Hétfő - szombat: 090:00 - 16:00

Elérhetőségek

8380 Hévíz, Zrínyi u. 130

Tel.: 06-83/ 341 - 545

Tel.: 06-30/ 225-6940

E-mail: program kukac hevizgaleria pont hu

Vendégeink