Hévíz Évezredei - kiállítás



Hévíz Évezredei - kiállításBőséges válogatást mutatunk be a Lipp Vilmos által az 1880-as években a Hévízdombon feltárt csaknem 1200 avar kori sír anyagából épp úgy mint a 76-os út Hévízt elkerülő szakaszán 2009-ben talált gazdag kora császárkori hamvasztásos sírok legszebb leleteiből.

A kiállításról

A kiállítás helyszíne az Attila út végén a római villaépület melletti, egykori asztalosműhely átalakításával kialakított múzeumépület. A felújított épületben egy mintegy 282 m2 nagyságú kiállítótér kerül kialakításra, ahol a környék történelmi emlékei, a korábbi feltárások során összegyűjtött leletek kerülnek bemutatásra a modern kor követelményeinek megfelelően. A "Hévíz évezredei" című kiállítás csaknem nyolc évezred régészeti emlékeit mutatja be az újkőkortól a törökkor végéig.

A döntően a Magyar Nemzeti Múzeum és a Balatoni Múzeum gyűjteményeiből származó tárgyak Hévízen és közvetlen környékén kerültek elő. Bőséges válogatást mutatunk be a Lipp Vilmos által az 1880-as években a Hévízdombon feltárt csaknem 1200 avar kori sír anyagából épp úgy mint a 76-os út Hévízt elkerülő szakaszán 2009-ben talált gazdag kora császárkori hamvasztásos sírok legszebb leleteiből. A látogatók teljes áttekintést nyernek Hévíz és környékének történetéről. A kiállított tárgyak minden régészeti korszakot képviselnek, bár nem egyforma súllyal. A korai népvándorláskorból - hunok, germánok - és a középkorból kisebb az anyag, míg a római kor négy évszázadát több lelőhely jellegzetes leletei képviselik.
 

:: Hévízen talált, Jupiter főistennek állított oltárkövek




Címkék


megosztás

 

ajánló

IV. sétaút stáció - A kereszténység elterjedése

IV. sétaút stáció -
A kereszténység elterjedése
Falusi templomok nagy számban épültek az Árpád-korban (11-13. század), hiszen I. István törvényei már a 11. század lején elrendelték, hogy minden 10 falu építsen egy templomot.

Egregyi pincesor

Egregyi pincesor
A város központjától egy kellemes 25 perces sétával érhetnek ki a borospincékhez. Esténként megtelnek a szőlősorok között épült borozók és éttermek.

Buszváró, pihenő, parkolók, HeBi-pont

Buszváró, pihenő, parkolók, HeBi-pont
Az épület hangulatos tornáccal körülvett, így árnyékos és csapadéktól is védett pihenőhelyet biztosít a buszra, dottóra várakozóknak, valamint fedett kerékpártároló is elhelyezésre kerülne alatta.

Játszótér

Játszótér
A római tematika részeként a mászó-kapaszkodó kombinációs ügyességi játékok gyakorlatilag gladiátoriskolaként funkcionálnak, mely általánosan elterjedt volt az ókori Rómában.

FEDEZZE FEL EGREGYET ÖNÁLLÓAN, VAGY VEZETETT TÚRA SORÁN, AUDIOGUIDE-DAL

ISMERJE MEG TÖRTÉNELMÜNKET, KÓSTOLJA MEG BORAINKAT, ÉTKEINKET


tovább

A ma sétaútján

Tegyen sétát Egregy múltjában - a ma eszközeivel!

A sétaút minden egyes állomása egyedi QR-kóddal lett ellátva, amelyet mobiltelefonja vagy táblagépe segítségével olvashat le, így jutva részletes információkhoz az adott attrakcióval kapcsolatban.

Az NFC, azaz a 'Near Field Communication' nevű technológia is napjaink részévé válik, így lehetősége van arra is, hogy okostelefonjával, illetve táblagépével NFC-n keresztül olvassa be az egyes látnivalók linkjeit.

Természetesen a ma sétaútja sem maradhat applikáció nélkül. Töltse le a Google Play Áruházból vagy az Apple Store-ból mobilkijelzőre és táblaPC-re optimalizált alkalmazásunkat, amely segíti a tájékozódásban a borút bármely pontján!

Végül, de nem utolsó sorban hadd említsük meg a Hévíz Évezredei kiállításunk érintőképernyőkre optimalizált változatát, mellyel a Kiállítótérben találkozhat. A kiállítás rövid összefoglalója mellett interaktív játékokkal is kedveskedünk.



 

Hírlevél


Legyen mindig naprakész programjainkkal és az időjárással kapcsolatban, hogy tudja, mikor és miért érdemes hozzánk ellátogatnia! Iratkozzon fel hírlevelünkre:


Elfogadom az adatvédelmi irányelveket!

KAPCSOLAT


Gróf I. Festetics György Művelődési Központ

 Nyitvatartás:

Hétfő - szombat: 090:00 - 16:00

Elérhetőségek

8380 Hévíz, Zrínyi u. 130

Tel.: 06-83/ 341 - 545

Tel.: 06-30/ 225-6940

E-mail: program kukac hevizgaleria pont hu

Vendégeink