III. sétaút stáció - Róma államvallása, a magyarság megjelenése



III. sétaút stáció -
Róma államvallása, a magyarság megjelenéseA római uralom megszűnését követően egy a régészek szerint „homályos időszak” után a késő népvándorlás népei telepedtek meg Egregyen.

A római birodalom államvallása

Nagy Theodosius nevéhez fűződik a birodalom szellemi, kulturális egységének megteremtése. 380-ban kiadott vallási rendeltében a kereszténységet államvallássá nyilvánította, eltörölte a keresztényüldözést törvényesítő korábbi rendeleteket, s a 325-ös nikaiai zsinat szellemében fellépett az ariánus (Szentháromságot tagadó) eretnekekkel szemben.

A magyarság megjelenése

A római uralom megszűnését követően egy a régészek szerint „homályos időszak” után a késő népvándorlás népei telepedtek meg Egregyen, jelenlétük a VIII.-IX. századra tehető. A Jézus Szíve templom és a tőzeges völgy közötti területen egy Karoling-kori kezdetleges erődítés és egy udvarház falmaradványai kerültek elő a IX. századból. A honfoglalást követően Egregyen is magyar népesség talált otthonra.

:: Nagy Theodosius a keresztény vallást a Római Birodalom vallásává tette 380-ban kiadott rendeletével




Címkék


megosztás

 

ajánló

II. sétaút stáció - Római építészet, borászat, szőlészet

II. sétaút stáció -
Római építészet, borászat, szőlészet
A rómaiak magukkal hozták a szőlőtermesztés tudományát Pannóniába, így a Balaton környékére, amint arról a közelben előkerült kerámiaedény felirata - Da Bibere (adj innom) - is tanúskodik.

Árpád-kori templom

Árpád-kori templom
A román stílusú egregyi templom a tájba illesztett magyar falusi kistemplomok legszebb példája, amely arányaiban, tömegképzésében és alaprajzi elrendezésében a legfejlettebb típust képviseli.

Játszótér

Játszótér
A római tematika részeként a mászó-kapaszkodó kombinációs ügyességi játékok gyakorlatilag gladiátoriskolaként funkcionálnak, mely általánosan elterjedt volt az ókori Rómában.

I. sétaút stáció - Flavius Hévízen

I. sétaút stáció -
Flavius Hévízen
A hévízi tó csodatevő hatásáról számos legenda maradt fenn, az egyik Nagy Theodosius császárhoz kapcsolódik, aki Flavius Theodosius néven látta meg a napvilágot.

FEDEZZE FEL EGREGYET ÖNÁLLÓAN, VAGY VEZETETT TÚRA SORÁN, AUDIOGUIDE-DAL

ISMERJE MEG TÖRTÉNELMÜNKET, KÓSTOLJA MEG BORAINKAT, ÉTKEINKET


tovább

A ma sétaútján

Tegyen sétát Egregy múltjában - a ma eszközeivel!

A sétaút minden egyes állomása egyedi QR-kóddal lett ellátva, amelyet mobiltelefonja vagy táblagépe segítségével olvashat le, így jutva részletes információkhoz az adott attrakcióval kapcsolatban.

Az NFC, azaz a 'Near Field Communication' nevű technológia is napjaink részévé válik, így lehetősége van arra is, hogy okostelefonjával, illetve táblagépével NFC-n keresztül olvassa be az egyes látnivalók linkjeit.

Természetesen a ma sétaútja sem maradhat applikáció nélkül. Töltse le a Google Play Áruházból vagy az Apple Store-ból mobilkijelzőre és táblaPC-re optimalizált alkalmazásunkat, amely segíti a tájékozódásban a borút bármely pontján!

Végül, de nem utolsó sorban hadd említsük meg a Hévíz Évezredei kiállításunk érintőképernyőkre optimalizált változatát, mellyel a Kiállítótérben találkozhat. A kiállítás rövid összefoglalója mellett interaktív játékokkal is kedveskedünk.



 

Hírlevél


Legyen mindig naprakész programjainkkal és az időjárással kapcsolatban, hogy tudja, mikor és miért érdemes hozzánk ellátogatnia! Iratkozzon fel hírlevelünkre:


Elfogadom az adatvédelmi irányelveket!

KAPCSOLAT


Gróf I. Festetics György Művelődési Központ

 Nyitvatartás:

Hétfő - szombat: 090:00 - 16:00

Elérhetőségek

8380 Hévíz, Zrínyi u. 130

Tel.: 06-83/ 341 - 545

Tel.: 06-30/ 225-6940

E-mail: program kukac hevizgaleria pont hu

Vendégeink