Árpád-kori templom



Árpád-kori templomA román stílusú egregyi templom a tájba illesztett magyar falusi kistemplomok legszebb példája, amely arányaiban, tömegképzésében és alaprajzi elrendezésében a legfejlettebb típust képviseli.

Az Árpád-kori templom

Hévíz kis város, mégis azt mondhatjuk, hogy templomokban bővelkedik. Négy, egyedi építészeti stílusban készült templomot tekinthetnek meg a városba érkező vendégek. A legrégebbi múlttal rendelkező templom a XIII. századból eredő Árpád-kori templom, mely az Egregyi városrészben található.

A templom építésének pontos ideje nem ismert, valószínűleg a 13. század közepe körül építették. 1341-ben említik írásos emlékek először. Az épület a 16-17. században erősen megsérült, később a barokk korban, 1731-ben renoválták. Szerencsére az átalakításkor csak a legszükségesebbeket javították, így megmaradt a templom középkori formája. E felújításkor készítették a belső és küldős díszítő festéseket, a hajómagasítást, és pótolták a boltozatokat is. A templom első védőszentje Alexandriai Szent Katalin volt. Az újjáépítés után újra szentelték, és az új védőszentje Szent Magdolna lett. Ezt követően a templomot még többször restaurálták: 1860-ban, 1912-ben, 1964-65-ben, 1990-ben és 1991-ben.
 


 

A déli oldalon nyitott barokk ajtót találunk. A torony boltozatát a 18. században újították meg, hozzá csatlakozik egy négyszögletű templomhajó. A templom belsejében az egyetlen díszítőelem, térgazdagító elem az északi fal fülkesora.

Fontos megemlítenünk a templom falfestését. Nem középkori eredetű, de ékes bizonyítéka a templom építészeti gazdagodásának. Bemutatja a népi formakincs tiszteletét. Az épület belsejében román korból származó keresztelő medence töredéke található, valamint egy középkori felszentelt kereszt.

A templom egyenes szentélyű, egyhajós, keletelt, térszerkezete könnyet áttekinthető. A tornya három emeletes, gazdag kialakítású, a szinteken kettő és hármas ikerablakok nyílnak. A tornyot csűrlős sisak zárja le, amelyet nyolc fagerenda merevít. Alapjait tekintve főként a faépítészet formáit őrizte meg. A külső felületeken megmaradtak a festett díszítések és a bekarcolt formák.

A Balaton környékén épen maradt három Árpád-kori templom egyike az Egregyi templom. Legutóbb 2014-ben került sor a restaurálására.

» KOROK / Egregy az Árpád-korban
» KIÁLLÍTÓTÉR / Hévíz Évezredei kiállítás / Középkor és Árpád-kor

Árpád-kori templom hanganyaga

Hallgassa meg az Árpád-kori templom történetét, töltse le a hanganyagot (a kapcsolódó anyagok között megtalálható) MP3 formátumban!




Címkék


megosztás

 

ajánló

Római kert & szoboregyüttes

Római kert & szoboregyüttes
Az IE. II. században a gazdag római polgárok birtokain a szőlő-, és gyümölcsöskertek mellett impozáns díszkerteket is létesítettek, lakóépületeikhez kapcsolódóan.

Kneipp-taposó

Kneipp-taposó
A romkertben a még fel nem tárt, föld alatt megbúvó falak rajzolatán száraz Kneipp-taposó ösvény kínál a megfáradt turistáknak testi és lelki felfrissülést.

Rendezvénytér

Rendezvénytér
A Dísztér és a leendő bemutató épület között gyepes rendezvényterület létesül a projekt keretében egészen a római romkert határáig.

Árpád-kori templom

Árpád-kori templom
A román stílusú egregyi templom a tájba illesztett magyar falusi kistemplomok legszebb példája, amely arányaiban, tömegképzésében és alaprajzi elrendezésében a legfejlettebb típust képviseli.

FEDEZZE FEL EGREGYET ÖNÁLLÓAN, VAGY VEZETETT TÚRA SORÁN, AUDIOGUIDE-DAL

ISMERJE MEG TÖRTÉNELMÜNKET, KÓSTOLJA MEG BORAINKAT, ÉTKEINKET


tovább

A ma sétaútján

Tegyen sétát Egregy múltjában - a ma eszközeivel!

A sétaút minden egyes állomása egyedi QR-kóddal lett ellátva, amelyet mobiltelefonja vagy táblagépe segítségével olvashat le, így jutva részletes információkhoz az adott attrakcióval kapcsolatban.

Az NFC, azaz a 'Near Field Communication' nevű technológia is napjaink részévé válik, így lehetősége van arra is, hogy okostelefonjával, illetve táblagépével NFC-n keresztül olvassa be az egyes látnivalók linkjeit.

Természetesen a ma sétaútja sem maradhat applikáció nélkül. Töltse le a Google Play Áruházból vagy az Apple Store-ból mobilkijelzőre és táblaPC-re optimalizált alkalmazásunkat, amely segíti a tájékozódásban a borút bármely pontján!

Végül, de nem utolsó sorban hadd említsük meg a Hévíz Évezredei kiállításunk érintőképernyőkre optimalizált változatát, mellyel a Kiállítótérben találkozhat. A kiállítás rövid összefoglalója mellett interaktív játékokkal is kedveskedünk.



 

Hírlevél


Legyen mindig naprakész programjainkkal és az időjárással kapcsolatban, hogy tudja, mikor és miért érdemes hozzánk ellátogatnia! Iratkozzon fel hírlevelünkre:


Elfogadom az adatvédelmi irányelveket!

KAPCSOLAT


Gróf I. Festetics György Művelődési Központ

 Nyitvatartás:

Hétfő - szombat: 090:00 - 16:00

Elérhetőségek

8380 Hévíz, Zrínyi u. 130

Tel.: 06-83/ 341 - 545

Tel.: 06-30/ 225-6940

E-mail: program kukac hevizgaleria pont hu

Vendégeink