Fél évezred története



Fél évezred történeteA középkori falu a török időkben többször is elpusztult, elnéptelenedett, majd ismét újjáépült.

Öt évszázad, dióhéjban

A középkori falu a török időkben többször is elpusztult, elnéptelenedett, majd ismét újjáépült, a XVIII. század elején pedig - pótolván betelepítésükkel népességet - német telepesek érkeztek Egregyre, akik később teljesen elmagyarosodtak, s eredetüket csupán néhány gyakori családnév (például: Fisli) őrizte meg. Ők elődjeikhez hasonlóan folytatták a tradicionális, Balaton környéki szőlőtermesztést. Egregyet 1773- ban német, 1796 - ban már elegyes, még később pedig magyar faluként említették. A falu földbirtokosa a XVIII. század második felétől a keszthelyi Festetics - család volt.

Az 1848 - as jobbágyfelszabadítás után, a század második felében jellegzetesen kisparasztivá vált a falu társadalma. A lakosság életmódját az őstermelés, tehát a földművelés és az állattartás határozták meg, amelyet szőlőművelés egészített ki, s ez utóbbinak a jelentősége egyre inkább növekedett. A falu életét befolyásoló tényezők közül a hévízi gyógyvízhez való közelségnek volt a legnagyobb jelentősége, hiszen ez a kedvező helyzet állandó piacot kínált a friss mezőgazdasági termékek számára, továbbá a fellendülő fürdőhely munkahelyet biztosított az egregyieknek is.

A kis falu már Hévízfürdő számára is fontos volt, hisz a táj szépsége, történelmi látnivalói, a tüzes egregyi borok jóleső sétára csábították a fürdővendégeket. Vajda Ákos körjegyző a kölcsönös előnyöket felismerve már 1925-ben felvetette a fürdőhely, Hévízfürdő és Hévízszentandrás, valamint Egregy egyesítését. Ezt a folyamatot késleltette ugyan a II. világháború, amely végül 1946-ban Hévíz néven végbe is ment. A nagymultú Egregy napjainkig megőrizte egyedi arculatát, sajátos vonzerejét, és a fürdőváros gasztronómiai erősségévé vált.

» Attrakciók / Egregyi pincesor
» Borok / Borkultúra Egregyen




Címkék


megosztás

 

ajánló

Egregy az Árpád-korban

Egregy az Árpád-korban
Egregy neve az égerfa nevének egür alakjából keletkezett. A mocsaras vidéket kedvelő égerfa ma is meghatározó, jellemző növénye a környéknek.

Fél évezred története

Fél évezred története
A középkori falu a török időkben többször is elpusztult, elnéptelenedett, majd ismét újjáépült.

A magyarság megjelenése

A magyarság megjelenése
A római uralom megszűnését követően egy a régészek szerint „homályos időszak” után a késő népvándorlás népei telepedtek meg Egregyen.

Flavius Theodosius Hévízen

Flavius Theodosius Hévízen
Pannónia néhány alkalommal különleges jelentőségre tett szert; az itt állomásozó légiók kiáltották ki császárrá Septimius Severust 193-ban.

FEDEZZE FEL EGREGYET ÖNÁLLÓAN, VAGY VEZETETT TÚRA SORÁN, AUDIOGUIDE-DAL

ISMERJE MEG TÖRTÉNELMÜNKET, KÓSTOLJA MEG BORAINKAT, ÉTKEINKET


tovább

A ma sétaútján

Tegyen sétát Egregy múltjában - a ma eszközeivel!

A sétaút minden egyes állomása egyedi QR-kóddal lett ellátva, amelyet mobiltelefonja vagy táblagépe segítségével olvashat le, így jutva részletes információkhoz az adott attrakcióval kapcsolatban.

Az NFC, azaz a 'Near Field Communication' nevű technológia is napjaink részévé válik, így lehetősége van arra is, hogy okostelefonjával, illetve táblagépével NFC-n keresztül olvassa be az egyes látnivalók linkjeit.

Természetesen a ma sétaútja sem maradhat applikáció nélkül. Töltse le a Google Play Áruházból vagy az Apple Store-ból mobilkijelzőre és táblaPC-re optimalizált alkalmazásunkat, amely segíti a tájékozódásban a borút bármely pontján!

Végül, de nem utolsó sorban hadd említsük meg a Hévíz Évezredei kiállításunk érintőképernyőkre optimalizált változatát, mellyel a Kiállítótérben találkozhat. A kiállítás rövid összefoglalója mellett interaktív játékokkal is kedveskedünk.



 

Hírlevél


Legyen mindig naprakész programjainkkal és az időjárással kapcsolatban, hogy tudja, mikor és miért érdemes hozzánk ellátogatnia! Iratkozzon fel hírlevelünkre:


Elfogadom az adatvédelmi irányelveket!

KAPCSOLAT


Gróf I. Festetics György Művelődési Központ

 Nyitvatartás:

Hétfő - szombat: 090:00 - 16:00

Elérhetőségek

8380 Hévíz, Zrínyi u. 130

Tel.: 06-83/ 341 - 545

Tel.: 06-30/ 225-6940

E-mail: program kukac hevizgaleria pont hu

Vendégeink