Kiállítótér



A "Hévíz évezredei" című kiállítás csaknem nyolc évezred régészeti emlékeit mutatja be az újkőkortól a törökkor végéig.

Újkor, rézkor és bronzkor

A Hévízi tó forrása kb. 20-22 000 éve tört fel a mai helyén, és ekkor keletkezhetett a Balaton is. A klímaváltozás tette lehetővé, hogy a Kr. e. 6. évezredben területünkön is elterjedjen a neolitikus forradalom.

Koravaskor és késővaskor

A Dunántúlon a közép-európai Hallstatt kultúra révén kezdődött el a vaskor, és a római hódításig tartott. A késővaskorban vándoroltak be környékünkre a kelták, az első, név szerint is ismert nép.

A római kor, Pannónia provincia

A Nyugat-Dunántúlt Kr. e. 15-ben hódították meg a rómaiak, és Kr. u. 50 körül szervezték meg Pannonia provinciát. Az 1. században megjelentek a római kereskedők lerakatai, majd a század végétől a leszerelt katonák, a veteránok kaptak itt földet.

Koranépvándorláskor és a keszthely kultúra

Hévízen és közvetlen környékén alig maradt emléke a hunoknak és az őket követően a Dunántúlt birtokló különböző germán népeknek.

Az avarok és a későnépvándorláskor

A Hévízdomb aljában, közel a vízfolyáshoz, hosszan elnyúlva a 7-9. században egy település állt.

Középkor és az Árpád-kor

Hévíz környékéről nem ismerjük egyelőre a honfoglaló magyarság emlékanyagát. A magyar köznép a 10. század utolsó harmadában jelenhetett meg itt.


FEDEZZE FEL EGREGYET ÖNÁLLÓAN, VAGY VEZETETT TÚRA SORÁN, AUDIOGUIDE-DAL

ISMERJE MEG TÖRTÉNELMÜNKET, KÓSTOLJA MEG BORAINKAT, ÉTKEINKET


tovább

A ma sétaútján

Tegyen sétát Egregy múltjában - a ma eszközeivel!

A sétaút minden egyes állomása egyedi QR-kóddal lett ellátva, amelyet mobiltelefonja vagy táblagépe segítségével olvashat le, így jutva részletes információkhoz az adott attrakcióval kapcsolatban.

Az NFC, azaz a 'Near Field Communication' nevű technológia is napjaink részévé válik, így lehetősége van arra is, hogy okostelefonjával, illetve táblagépével NFC-n keresztül olvassa be az egyes látnivalók linkjeit.

Természetesen a ma sétaútja sem maradhat applikáció nélkül. Töltse le a Google Play Áruházból vagy az Apple Store-ból mobilkijelzőre és táblaPC-re optimalizált alkalmazásunkat, amely segíti a tájékozódásban a borút bármely pontján!

Végül, de nem utolsó sorban hadd említsük meg a Hévíz Évezredei kiállításunk érintőképernyőkre optimalizált változatát, mellyel a Kiállítótérben találkozhat. A kiállítás rövid összefoglalója mellett interaktív játékokkal is kedveskedünk.



 

Hírlevél


Legyen mindig naprakész programjainkkal és az időjárással kapcsolatban, hogy tudja, mikor és miért érdemes hozzánk ellátogatnia! Iratkozzon fel hírlevelünkre:


Elfogadom az adatvédelmi irányelveket!

KAPCSOLAT


Gróf I. Festetics György Művelődési Központ

 Nyitvatartás:

Hétfő - szombat: 090:00 - 16:00

Elérhetőségek

8380 Hévíz, Zrínyi u. 130

Tel.: 06-83/ 341 - 545

Tel.: 06-30/ 225-6940

E-mail: program kukac hevizgaleria pont hu

Vendégeink