Sétaút



Hévíz Város célja, hogy bemutassa a gyógytó mellett fellelhető történelmi, gasztro-kulturális értékeket. Az egregyi városrész bővelkedik ezekben, azért egy olyan sétára invitáljuk a kedves látogatót, amely végigvezet Egregy látnivalóin és kellemes kikapcsolódást nyújt.

A tematikus séta kiindulópontja a részben feltárt és konzervált római kori rom, végpontja pedig az Árpád-kori templom; séta közben kronologikusan a római kortól a kereszténység, magyarság megjelenéséig kísérve a látogatókat. Egy korábbi projekt folytatásaként a romkert terének kibővítésére, a terület további rehabilitációjára, valamint további fejlesztések megvalósítására került sor.

Közvetlenül a római-katolikus templom mellett, a templombejárattal összekötve került kialakításra egy Dísztér, megnyitva a teret a Zrínyi utca és a rendezvénytér között. A kis köztér a járdához képest süllyesztve lett kialakítva térkő díszburkolattal, ivókúttal, padokkal, a keleti oldalon lugasszerű kapuépítménnyel a múzeum és a romkert felé. A tér déli oldalán, a templom és a tér közé árnyékolás céljából fasort ültettek, melyet a templom északi és – részben – keleti oldalán húzódó tujasor kivágása előzött meg. A Dísztér és a bemutató épület között gyepes rendezvényterület létesült egészen a római romkert határáig. Két feltáró út szeli át a gyepet: az északi a múzeum épületéhez köt (térköves); a déli, közvetlen gyalogos kapcsolatot biztosít az Attila utca és az egregyi városrész között (kavicsolt). A múzeumhoz kötő út mentén, a múzeum bejáratának hangsúlyozása, valamint díszítő célzattal évelőágyak került kialakításra. A déli telekhatár mentén karakteres cserjesáv keretezi a területet, amellyel párhuzamosan fasor húzódik. A fasor árnyékot ad az alkalomszerűen itt letelepülő árusoknak, egyben ellensúlyozza a parkbelső egyszintes zöldfelületének hatását. A zöldterületen automata öntözőberendezést létesítettek.  A fel nem tárt rom meglévő falainak rajzolatán Száraz Kneipp-taposó ösvényt alakítottak ki a megfáradt turisták felfrissítésére. A múzeum épület előtt fűszerkert várja a látogatókat, mely gyakorlatilag már a rendezvénytérbe integrálódik. A fűszerek érzékekre ható, jótékony illatanyagai mellett azok gasztronómiai célú hasznosítása is elképzelhető a későbbiekben. A rom mellett egy kiállítótér került kialakításra, ahol a környék történelmi emlékei, a korábbi feltárás során összegyűjtött leletek és egyéb ereklyék kerülnek bemutatásra a modern kor követelményeinek megfelelően. Az épülethez a nyugati érkezési és a déli oldalon pergola rendszer és nyitott-fedett tér kapcsolódik, a déli oldalon a római hagyományoknak megfelelően kis belső díszudvart képezve. Az I. ütemű fejlesztés elemeként megépített játszótér méretének bővítése történt meg gyepes, fás ligetes környezetben. A római tematika részeként ez a mászó-kapaszkodó kombinációs ügyességi játék gyakorlatilag gladiátoriskolaként funkcionál, mely általánosan elterjedt volt az ókori Rómában.

Egy korábbi pályázaton nyert támogatást az önkormányzat „Római kori romok zöldfelületi rehabilitációja és turisztikai vonzerejének növelése Hévízen” címmel, amely első lépésként a romkert bemutathatóvá tételét és közvetlen környezetének megújítását célozta meg. A projekt lényeges eleme a zöldfelület építés és felújítás volt, illetve a római villa területénél egy műalkotás elhelyezése. Kialakításra került játszótér, szabadtéri színpad, fedett kerékpártároló, kerékpártámaszok. Ezek mellett többnyelvű információs táblák kerültek elhelyezésre, továbbá egy mozgáskorlátozottak számára is biztosított köztéri illemhely. A telepített tájékoztató táblák megvilágítása napkollektorok segítségével, természetes energiatermelés útján van biztosítva. A  projekt révén a terület alkalmassá válik fesztiválok, túrák, vásárok lebonyolítására. Térkővel burkolt sétány öleli körbe a romokat, az újonnan kialakított tér közepén egy új köztéri műalkotás, Orr Lajos művész szobra került felállításra. Jelen projekt ehhez illeszkedve került megtervezésre.




Címkék


megosztás

 

FEDEZZE FEL EGREGYET ÖNÁLLÓAN, VAGY VEZETETT TÚRA SORÁN, AUDIOGUIDE-DAL

ISMERJE MEG TÖRTÉNELMÜNKET, KÓSTOLJA MEG BORAINKAT, ÉTKEINKET


tovább

A ma sétaútján

Tegyen sétát Egregy múltjában - a ma eszközeivel!

A sétaút minden egyes állomása egyedi QR-kóddal lett ellátva, amelyet mobiltelefonja vagy táblagépe segítségével olvashat le, így jutva részletes információkhoz az adott attrakcióval kapcsolatban.

Az NFC, azaz a 'Near Field Communication' nevű technológia is napjaink részévé válik, így lehetősége van arra is, hogy okostelefonjával, illetve táblagépével NFC-n keresztül olvassa be az egyes látnivalók linkjeit.

Természetesen a ma sétaútja sem maradhat applikáció nélkül. Töltse le a Google Play Áruházból vagy az Apple Store-ból mobilkijelzőre és táblaPC-re optimalizált alkalmazásunkat, amely segíti a tájékozódásban a borút bármely pontján!

Végül, de nem utolsó sorban hadd említsük meg a Hévíz Évezredei kiállításunk érintőképernyőkre optimalizált változatát, mellyel a Kiállítótérben találkozhat. A kiállítás rövid összefoglalója mellett interaktív játékokkal is kedveskedünk.



 

Hírlevél


Legyen mindig naprakész programjainkkal és az időjárással kapcsolatban, hogy tudja, mikor és miért érdemes hozzánk ellátogatnia! Iratkozzon fel hírlevelünkre:


Elfogadom az adatvédelmi irányelveket!

KAPCSOLAT


Gróf I. Festetics György Művelődési Központ

 Nyitvatartás:

Hétfő - szombat: 090:00 - 16:00

Elérhetőségek

8380 Hévíz, Zrínyi u. 130

Tel.: 06-83/ 341 - 545

Tel.: 06-30/ 225-6940

E-mail: program kukac hevizgaleria pont hu

Vendégeink