magyarság



A magyarság megjelenése

A római uralom megszűnését követően egy a régészek szerint „homályos időszak” után a késő népvándorlás népei telepedtek meg Egregyen.

III. sétaút stáció - Róma államvallása, a magyarság megjelenése

A római uralom megszűnését követően egy a régészek szerint „homályos időszak” után a késő népvándorlás népei telepedtek meg Egregyen.

Egregy az Árpád-korban

Egregy neve az égerfa nevének egür alakjából keletkezett. A mocsaras vidéket kedvelő égerfa ma is meghatározó, jellemző növénye a környéknek.

IV. sétaút stáció - A kereszténység elterjedése

Falusi templomok nagy számban épültek az Árpád-korban (11-13. század), hiszen I. István törvényei már a 11. század lején elrendelték, hogy minden 10 falu építsen egy templomot.

Látogatócentrum, kiállítótér

A rendezvénytér felől érkezve monolit tömbökből kialakított kapuépítmény fogadja az érkezőt, majd rajta átlépve szőlővel és egyéb futónövényekkel befuttatott árnyas pergolák alatt pihenhetnek meg a látogatók.


FEDEZZE FEL EGREGYET ÖNÁLLÓAN, VAGY VEZETETT TÚRA SORÁN, AUDIOGUIDE-DAL

ISMERJE MEG TÖRTÉNELMÜNKET, KÓSTOLJA MEG BORAINKAT, ÉTKEINKET