Játszótér



JátszótérA római tematika részeként a mászó-kapaszkodó kombinációs ügyességi játékok gyakorlatilag gladiátoriskolaként funkcionálnak, mely általánosan elterjedt volt az ókori Rómában.

A "gladiátoriskola"

A romterület közvetlen környezetében megvalósult I. ütemű fejlesztés elemeként megépített játszótér méretének bővítése tervezett gyepes, fás ligetes környezetben.

A játszótér központi eleme az „őrtorony”. A toronyba eljutni, azt elfoglalni több irányból és különböző felépítésű, nehézségi fokozatú mászó eszközök segítségével lehet. A római tematika részeként ez a mászó-kapaszkodó kombinációs ügyességi játék gyakorlatilag gladiátoriskolaként funkcionál, mely általánosan elterjedt volt az ókori Rómában.

Ezen kívül elhelyezésre kerül még két mókuskerék is az ókori kocsiversenyek imitációjaként. Egyedi faragású oszlopai, oszlopfői a római versenykocsik megjelenését, formavilágát idézik, a kerék hajtása a verseny dinamizmusának, féktelenségének élményét adja. Szintén a gladiátoriskola elemeként egyensúlyozó gerendák várják a gyerekeket, melyek egyedi fafaragásúak, római jelképként ábrázolt vagy kultikus jelentőséggel bíró állatokat formáznak (sas, farkas, lúd, kígyó).

A játszótér fontos eleme a régészeti lelőhely. A homokban, körülhatárolt részen, elrejtésre kerülnek ókori cserépedényekhez hasonló edények darabjai, régió római pénzek másolatai, melyeket a gyermekek egy alaprajzi formába illesztve puzzle-höz hasonlóan rakhatnak össze.




Címkék


megosztás

 

ajánló

III. sétaút stáció - Róma államvallása, a magyarság megjelenése

III. sétaút stáció -
Róma államvallása, a magyarság megjelenése
A római uralom megszűnését követően egy a régészek szerint „homályos időszak” után a késő népvándorlás népei telepedtek meg Egregyen.

Hévíz Évezredei - kiállítás

Hévíz Évezredei - kiállítás
Bőséges válogatást mutatunk be a Lipp Vilmos által az 1880-as években a Hévízdombon feltárt csaknem 1200 avar kori sír anyagából épp úgy mint a 76-os út Hévízt elkerülő szakaszán 2009-ben talált gazdag kora császárkori hamvasztásos sírok legszebb leleteiből.

II. sétaút stáció - Római építészet, borászat, szőlészet

II. sétaút stáció -
Római építészet, borászat, szőlészet
A rómaiak magukkal hozták a szőlőtermesztés tudományát Pannóniába, így a Balaton környékére, amint arról a közelben előkerült kerámiaedény felirata - Da Bibere (adj innom) - is tanúskodik.

Játszótér

Játszótér
A római tematika részeként a mászó-kapaszkodó kombinációs ügyességi játékok gyakorlatilag gladiátoriskolaként funkcionálnak, mely általánosan elterjedt volt az ókori Rómában.

FEDEZZE FEL EGREGYET ÖNÁLLÓAN, VAGY VEZETETT TÚRA SORÁN, AUDIOGUIDE-DAL

ISMERJE MEG TÖRTÉNELMÜNKET, KÓSTOLJA MEG BORAINKAT, ÉTKEINKET